41 gyorstesztet adott át Hiesz György polgármester a Gyöngyösi Mentőállomás dolgozóinak. Tegnap érkezett meg a város által rendelt újabb 510 db gyorsteszt, ebből kaptak a gyöngyösi mentősök is. A többit a közvetlenül a betegellátásban, a szociális és- idősellátásban dolgozók kapják.

A napokban újabb ötszáz, a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas gyorsteszt érkezett meg abból, amit Gyöngyös önkormányzata rendelt meg a veszélyes munkakörben dolgozók szűrése érdekében. – A korábban megvásárolt gyorstesztekkel néhány héttel ezelőtt a betegekkel, idősekkel leggyakrabban érintkező, a szociális ellátórendszerben foglalkoztatottakat, a háziorvosokat és asszisztenseiket, az Idősek Bentlakásos Otthonában gondozottakat és dolgozókat szűrték, de tesztelték azokat is, akiknek munkakörükből adódóan a járvány ideje alatt is folyamatosan dolgozniuk kell – mondta Hiesz György polgármester hozzátéve: most az önkormányzat által finanszírozott újabb gyorsteszt-szállítmányból a gyöngyösi mentőállomáson szolgálatot teljesítő 41 dolgozónak is jutott.
– Fontosnak tartottuk, hogy az életmentéssel foglalkozó mentősöket is biztonságban tudjuk, hiszen munkájuk miatt ők is nap mint nap veszélynek vannak kitéve, és nagy szükségünk van a segítségükre – hangsúlyozta a polgármester, aki személyesen adta át a gyorsteszteket a mentőállomás vezetőjének, Fodor Istvánnak.
– Az önkormányzat a tömeges megbetegedés elkerülése és lassítása érdekében arra törekszik, hogy a járvány ideje alatt, a szakmai protokollnak megfelelően újra és újra tesztelni lehessen a szűrésen már átesetteket – tette hozzá a polgármester, aki azt is elmondta: a háziorvosokat és a szociális területen dolgozókat emellett folyamatosan ellátják védőkesztyűvel és szájmaszkokkal is.Az ezekkel az óvintézkedésekkel járó kiadásokat egyrészt a város költségvetéséből, másrészt a járvány miatt kialakult krízishelyzet finanszírozását segítő Koronavírus Védelmi Alapba befolyt adományokból fedezi az önkormányzat.
A koronavírus okozta szükséghelyzet kezelésére Gyöngyös önkormányzata március közepe óta csaknem 6 millió forintot fordított a város költségvetéséből. Ezt az összeget további 10 millió forinttal kell majd kiegészíteni akkor, ha megérkezik a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas tesztgép.
Forrás: Heol.hu