Köszönjük a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének..
Kismotorral és kerékpárral gyarapodott hét megyei egyesület
A Heves Megyei Polgárőr Szövetség székhelyén, Bodonyban április elsején került sor arra az eseményre, amelyen az ORFK keretében működő Országos Baleset-megelőzési Bizottság által adományozott járműveket adták át a kijelölt polgárőr egyesületeknek.
A megjelenteket Völgyi Ferenc, a HMPSZ elnöke köszöntötte, majd Balogh Tibor r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének rendészeti helyettese mondott köszönetet a polgárőrök munkájáért, külön méltatta azt az önzetlen szerepvállalást, amelyet az egyesületek tagjai a vírusjárvány eddigi ideje alatt tanúsítottak.
Az eseményen elhangzott, hogy a megyei polgárőr szövetség – 1,8 millió forint értékben – két kismotort és tizenkét kerékpárt kapott az Országos Baleset-megelőzési Bizottságtól. A járőrszolgálat ellátását segítő, s az egyedi esetben és helyen hasznosítható járműveket – Pelyhe Gábor r. alezredes, a HRFK közrendvédelmi osztályvezetője és a megyei polgárőr szövetség elnöke társaságában – Balogh Tibor r. ezredes adta át az egyesületek képviselőinek.
A két robogót a Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület kapta meg, a Boldogi Polgárőr Egyesület, a Kápolnai Polgárőrség, a Maklári Polgárőr Egyesület Közhasznú Szervezet, a Markazi Polgárőr Közhasznú Egyesület, a Mátraderecskei Polgárőr Egyesület és a Sarudi Polgárőr Egyesület pedig két-két kerékpárral gyarapodott.
forrás: hmpsz.hu





Búcsúzunk Tőled.. Legyen számodra könnyű a föld…
Huszár András a Gyöngyösi Polgárőr Egyesület vezetője 77 éves korában, a mai napon elhunyt. Több, mint 30 évet töltött a közösség szolgálatában, egyik alapító tagja volt a Gyöngyösi polgárőrségnek. Nyugodj békében, az Angyalok őrizzék örök álmodat.
Búcsúzunk Tőled
Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjai
Egyesületünk önkéntes munkájára Gyöngyös város lakossága ez után is számíthat.
Ezúton szeretném megosztani Hiesz György Polgármester Úr köszönő levelét, mivel 2021.január 06.-án, a Verseny utca 8. szám alatt történt gázrobbanást követően, a tragédia helyszínén részt vettünk a kárvallottak ellátásában, a megsérült társasház védelmében, és a helyszín biztosításában.


2021/01/12/osszeirtak-a-bajba-kerult-lakokat-figyeltek-a-betegekre-a-hos-gyongyosi-polgarorok/
Összeírták a bajba került lakókat, figyeltek a betegekre a hős gyöngyösi polgárőrök.
forrás: heol.hu
Szilvás István SZERKESZTOSEG@HEVESMEGYEIHIRLAP.HU
Január 6-án éjjel egy órakor kapták a riasztást a polgárőrök, hogy azonnali segítségükre van szükség a Verseny utcai gázrobbanás helyszínén. Az egyesület tagjai tizenkét órás váltásban vettek részt a kárvallottak ellátásában, valamint a megsérült társasház védelmében.
Azonnal életbe lépett a riadólánc, miután a városi rendőrkapitányság ügyeletese éjjel egy órakor arról tájékoztatta Juhász Gábort, a civil bűnmegelőző egyesület elnökét, hogy a polgárőrök segítségére is szükség van a tragikus esemény helyszínén. A sárga mellényes önkéntesek bő negyedóra múlva már a Verseny utcában voltak.
– Döbbenetes volt, amit láttunk. Síró, egymásba kapaszkodó emberek aggódtak családtagjaikért és az otthonukban maradt értékeik miatt. Volt, aki pizsamában, egy szál köntösben, pólóban álldogált a hidegben – idézte fel Mácsár Lászlóné, az egyesület elnökségi tagja. – Egy fiatalember elmondta, hogy az első, kisebb robbanás hallatán arra gondolt, talán néhány fiatal petárdázik a házuk előtt. Gondolta, lemegy és rájuk szól, hogy fejezzék be a durrogtatást, s közben elszív egy szál cigarettát. Amint az égő cigivel kilépett a lépcsőházba, azonnal berobbant az ott felgyülemlett gáz. A légnyomás visszalökte a lakásba, s ez volt a szerencséje, mert így csak az egyik lábujja tört el.
Ez a látvány fogadta a polgárőröket a gázrobbanás helyszínén
Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap
A polgárőrök első feladata az volt, hogy küldjék el a nézelődő, kíváncsiskodó embereket, mert csak azok maradhattak, akiket kimenekítettek a lakásokból. Őket kisbusszal vitték át a polgármester úr által kinyittatott 6-os iskolába, ahol a tornateremben kaptak helyet.
– Ezután az volt a teendőnk, hogy írjuk össze, ki melyik lakásban él, hány tagú a család, abból hányan vannak itt jelen. Felmértük, hogy ki mit tud a szomszédjáról, ki tud rokonoknál megszállni, kinek kell lakhatást biztosítani az önkormányzat segítségével. Arra is rákérdeztünk, hogy van-e köztük krónikus, illetve cukorbeteg, s kinek van szüksége gyógyszerre.
Reggel háromnegyed 9-kor, amikor a városrendészet munkatársai leváltották a polgárőröket, már javában érkeztek a helybeliek felajánlásai: a károsultak reggelit, ásványvizet kaptak, de jutott az élelmiszerekből ebédre és vacsorára is.
Állandó kapcsolatban a rendőrséggel
A polgárőrök egész idő alatt személyes és rádiós kapcsolatot tartottak fenn a rendőrséggel, illetve a katasztrófavédelem szakembereivel. Kérésükre értesítették a körzet önkormányzati képviselőjét, illetve megszervezték, hogy minden károsult kapjon védőmaszkot.
Ebben Bárdosné Kocsis Éva képviselő asszony volt a segítségükre, aki a vírusjárvány előző, tavaszi időszakában már varratott maszkokat, s ezúttal is gyorsan cselekedett.
Napközben Juhász Gábor megszervezte az éjszakai szolgálatot, ami nem volt egyszerű dolog, mivel az egyesület tagjainak másnap dolgozniuk kellett. Végül kialakult a beosztás: két polgárőr 12 órán át őrizte az épületnek azt a részét, ahol a lépcsőházi ajtó és az összes ablak betört, s mivel akkorra még csak a földszinti bejárati ajtót tudták zárhatóvá tenni. Az azt követő nappalok és éjszakák során összesen tizenhárom polgárőr váltotta egymást, s szükség szerint mintegy 130 órán át folyamatosan látták el a társasház védelmét.
– A lakók hálásan fogadták a jelenlétünket, aki tehette, forró teával, szendviccsel kínált bennünket, mások elmondták, hogy mennyire jólesett nekik az együttérzésünk és a támogatásunk – említette Mácsár Lászlóné, aki elmondta: hála istennek, megalakulásuk óta ehhez hasonló sajnálatos esemény még nem történt. Két ízben volt olyan, hogy eltűnt személy kereséséhez riasztották őket. Szerencsére mindkét alkalommal sikerrel járt a kutatás.
A tragédia helyszínén döbbenetes a látvány …








